A költészet megtestesítője: József Attila
1905.április 11.
107 év. Százhét év!
Ennyi ideje született maga a költészet megtestesítője, a költészet remek kiválósága!
Egy mosónő és egy szappanfőző gyermeke lett maga a költészet, József Attila.
Hatodik gyermekként jött a világra, ám három testvére, még Attila születése előtt meghalt. Visszanézve talán a család sorsa, s benne a kis utolsó szülött sorsa akkor megpecsételődött, s ez a folyamat egészen élete végéig elkísérte. Jellemfejlődésében már 3 évesen negatív impulzusok érték, mikor édesapja, egyik napról a másikra elhagyta családját. Mivel édesanyja nem tudta eltartani a három gyermeket, így kettőt (köztük Attilát is) a Gyermekvédő Ligába, később nevelőszülőkhöz adta. Még hat éves sem volt, de személyiségétől szinte megfosztva "átkeresztelték" és azon túl Pistának szólították nevelőszülei. Egy hétköznapi nevet ragasztottak rá és megpróbálták saját elveik és elvárásaik szerint átformálni a kis Attilát. 1912-ben a két testvér hazatérhetett édesanyjukhoz a szegényes, ámde összetartó családi légkörbe. Hogy anyját és testvéreit segítse olykor még az iskolát is hanyagolta és próbált pénzt keresni. Legyen az fizikai munka, vagy törvénytelen pénzkereseti lehetőség, olyan erős volt benne a segíteni akarás és egy kialakítható jobb élet reménye, hogy ennek érdekében mindent megpróbált. Ez a nyugtalan családi háttér, az egyik napról, a másik napra való élés kifejtette hatását és a nyolc éves Attila rengeteget betegeskedett. Egy napon Jolán nővérével összeveszett és ekkor (9 évesen) először tört meg annyira, hogy megpróbált öngyilkos lenni.
A családnak ismételten meg kellett küzdenie a kiszámíthatatlan sorssal. Pőcze Borbálánál (az anya) az orvosok méhnyak rákot állapítottak meg.
Ennyi ideje született maga a költészet megtestesítője, a költészet remek kiválósága!
Egy mosónő és egy szappanfőző gyermeke lett maga a költészet, József Attila.
Hatodik gyermekként jött a világra, ám három testvére, még Attila születése előtt meghalt. Visszanézve talán a család sorsa, s benne a kis utolsó szülött sorsa akkor megpecsételődött, s ez a folyamat egészen élete végéig elkísérte. Jellemfejlődésében már 3 évesen negatív impulzusok érték, mikor édesapja, egyik napról a másikra elhagyta családját. Mivel édesanyja nem tudta eltartani a három gyermeket, így kettőt (köztük Attilát is) a Gyermekvédő Ligába, később nevelőszülőkhöz adta. Még hat éves sem volt, de személyiségétől szinte megfosztva "átkeresztelték" és azon túl Pistának szólították nevelőszülei. Egy hétköznapi nevet ragasztottak rá és megpróbálták saját elveik és elvárásaik szerint átformálni a kis Attilát. 1912-ben a két testvér hazatérhetett édesanyjukhoz a szegényes, ámde összetartó családi légkörbe. Hogy anyját és testvéreit segítse olykor még az iskolát is hanyagolta és próbált pénzt keresni. Legyen az fizikai munka, vagy törvénytelen pénzkereseti lehetőség, olyan erős volt benne a segíteni akarás és egy kialakítható jobb élet reménye, hogy ennek érdekében mindent megpróbált. Ez a nyugtalan családi háttér, az egyik napról, a másik napra való élés kifejtette hatását és a nyolc éves Attila rengeteget betegeskedett. Egy napon Jolán nővérével összeveszett és ekkor (9 évesen) először tört meg annyira, hogy megpróbált öngyilkos lenni.
A családnak ismételten meg kellett küzdenie a kiszámíthatatlan sorssal. Pőcze Borbálánál (az anya) az orvosok méhnyak rákot állapítottak meg.
A Mama kórházba került és így munkaképtelenné válva a
gyerekek még gyarlóbb körülmények közt vegetáltak, így Monorra egy menhelyre
kerültek. Innen Attila egy pár hónap múlva megszökött és visszament Budapestre.
Édesanyja hosszasan csatázott a betegséggel, de sajnos ő maradt alul. Ez ismét
hatalmas csapás volt az akkor 14 éves Attila életében.
17 évesen az iskolában egy kulturális lap indítását tervezte, ám javaslatát az igazgató elvetette. Mikor ezek a hullámok újból összecsaptak a feje fölött, ez az idegileg és lelkileg labilis fiú egy megint öngyilkossági kísérletet tett.
1922-ben végre betért egy kicsit az öröm az életébe, ugyanis egy lap megjelentette két versét, s bemutatta pár mondatban a szerzőt is. Ezen túl sorra publikálták verseit, s mindössze 17 éves volt, mikor megjelent első verseskötete. A túlzott siker és felmagasztalás épp olyan „káros” volt az életében, mint a csalódottság és kilátástalanság. Ugyan is, harmadszor is öngyilkosságot kísérelt meg, de ez is sikertelennek bizonyult. Tanárképzőre ment, ahonnan nem sokkal később kirúgták Tiszta szívvel c. verse miatt. 1931-ben negatívan ítélkeztek egy verse fölött és nyolc nap fogházra ítélték a költőt. 1935-től folyamatossá váltak idegösszeomlásai. Halála a mai napig tisztázatlan. Hogy egy újabb, immáron beteljesedett öngyilkosság volt? Vagy a költő egész életét végigkísérő balszerencse? Talán pont akkor fogyott el az ereje, amikor a legnagyobb szüksége lett volna rá. Egész élete egy masszív kitartás volt, aminek súlyát már nem bírta tovább vinni. Mindenben és mindenkikben csalódott: a nőkben, az emberekben, a „segítőiben”, olykor saját testvéreiben, az egész életben. Csak egy dolog éltette: a versek! Nem voltak barátai, nem volt kiben megbíznia. Egy életet ilyen módon nem lehet élni.
Azon a bizonyos december 3.-án a majdnem krisztusi korba lépő fiatalember gondolatait nem láthatta más, nem tudhatta más, és olyan jól elrejtette, hogy még most sem tudjuk. Talán ez már nem is lényeges. Egy viszont bizonyos és megmásíthatatlan, ez az ember a magyar irodalom egy olyan jelentős alakja lett, aki meghatározza a mostani és leendő költők, versek iránt érdeklődők és az irodalmat tanuló diákok számára a vers fogalmát, értelmét és célját.
Dominika
17 évesen az iskolában egy kulturális lap indítását tervezte, ám javaslatát az igazgató elvetette. Mikor ezek a hullámok újból összecsaptak a feje fölött, ez az idegileg és lelkileg labilis fiú egy megint öngyilkossági kísérletet tett.
1922-ben végre betért egy kicsit az öröm az életébe, ugyanis egy lap megjelentette két versét, s bemutatta pár mondatban a szerzőt is. Ezen túl sorra publikálták verseit, s mindössze 17 éves volt, mikor megjelent első verseskötete. A túlzott siker és felmagasztalás épp olyan „káros” volt az életében, mint a csalódottság és kilátástalanság. Ugyan is, harmadszor is öngyilkosságot kísérelt meg, de ez is sikertelennek bizonyult. Tanárképzőre ment, ahonnan nem sokkal később kirúgták Tiszta szívvel c. verse miatt. 1931-ben negatívan ítélkeztek egy verse fölött és nyolc nap fogházra ítélték a költőt. 1935-től folyamatossá váltak idegösszeomlásai. Halála a mai napig tisztázatlan. Hogy egy újabb, immáron beteljesedett öngyilkosság volt? Vagy a költő egész életét végigkísérő balszerencse? Talán pont akkor fogyott el az ereje, amikor a legnagyobb szüksége lett volna rá. Egész élete egy masszív kitartás volt, aminek súlyát már nem bírta tovább vinni. Mindenben és mindenkikben csalódott: a nőkben, az emberekben, a „segítőiben”, olykor saját testvéreiben, az egész életben. Csak egy dolog éltette: a versek! Nem voltak barátai, nem volt kiben megbíznia. Egy életet ilyen módon nem lehet élni.
Azon a bizonyos december 3.-án a majdnem krisztusi korba lépő fiatalember gondolatait nem láthatta más, nem tudhatta más, és olyan jól elrejtette, hogy még most sem tudjuk. Talán ez már nem is lényeges. Egy viszont bizonyos és megmásíthatatlan, ez az ember a magyar irodalom egy olyan jelentős alakja lett, aki meghatározza a mostani és leendő költők, versek iránt érdeklődők és az irodalmat tanuló diákok számára a vers fogalmát, értelmét és célját.
Dominika
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése